Tegnap este meglátogatta a gazdaságomat egy paraszt nebuló és azonnal ki akart oktatni!
Nem értem én ezeket, azt hiszik, hogy azért, mert tanítják nekik azt, ami egy igazi parasztnak a DéeNeSébe van kódolva egyből jobban tudnak mindent.
Előszöris nekem esett, hogy azok a levelek, amiket lekacsoltam nem is kacsok voltak.
Mondtam neki, hogy tudom de valamivel be kellett mutatnom ezt a folyamatot az olvasóknak.
Ezután fogta és letépte a legalsó leveleket!!!
Azokat, amiket én eddig simogattam és becézgettem, gondolván, hogy minden rendes paradicsom a mai divatnak eleget téve alulról építkezik.
Hát nem! Az enyém már nem tud olyat.
Köszönöm!
Majd végül flgemán beszúrt egy olyan kérdést, amit még most sem tudok hova tenni:
"Hova akarod ezeket felfuttatni?"
Hát mégis hova? Hovaaaaa? A végtelenbe és tovább!
Na mindegy, a lényeg, hogy a paprikák nagyon beindultak!
Olyannyira, hogy az egyik egészen pontosan rakétának képzeli magát:
(A kép jobb felső sarkában látható a kilövő állomás.)
Sőt megjelent az első fürtös paradicsom bimbó is, miközben a balkon és a lugas típusú is pumpálja az anyagot a saját gömbjeibe.
Itt is van róluk egy végtelenül gusztusos montázs.
Bal alul a balkon paradicsom rogyásig, jobb felül pedig az első fürtös bimbó.
Update:
Kihagytam a lényeget!
Miután ez a drága paraszt kioktatott, a sors megbosszulta, és amikor felegyenesedett az én drága leveleimmel a kezében, jól beverte a fejét a légkondiba! Olyan hevesen szitkozódott, hogy a macskapöcsék most már biztos bazi erősek lesznek!